Meghalt Savanyó Jóska hírhedt bakonyi betyár.

Az utolsó magyar betyár

Juhászként kezdte életét, de "a tisztes szegénység nem vonzotta".
Birkalopás miatt kellett a fejét bujdosásra adnia. 1860-ban fegyveres csavargás miatt nyolc hónapig raboskodott a veszprémi fegyházban, ezt követően csak a bűnnek élt.

Működésének "fénykora" 1878 és 1884 közé esett. Bandájával Vas, Zala és Veszprém vármegyékben egyik rablást a másik után követte el, a legnagyobb visszhangot Bezerédy István gróf kirablása keltette.

Nem volt válogatós, lépes mézet ugyanúgy elvitt, mint tehenet és pénzt, áldozatait  a betyárromantikához kevéssé illő módon  kegyetlenül agyba-főbe verte, olykor meg is kínozta.
1881-ben már gyilkosságba keveredett, embereivel egy sikertelen rablótámadás során lelőttek egy földbirtokost.

Egyre merészebbé vált, a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal rabolta ki.
A hatóságok sokáig bottal ütötték a nyomát, a Bakonyban bujkált.

1883-ban országos körözést adtak ki ellene, a következő évben ezer forint vérdíjat is kitűztek a fejére, és statáriumot hirdettek.

A legkeresettebb bűnözők közé "emelkedett" betyár végzetét mégsem ez, hanem a bosszúvágy okozta: egy bojtár adta fel 1884-ben, akinek rokonát ő lőtte agyon.

Haragosa altatót kevert a Bakony melletti zalahalápi csárdában mulatozó betyár borába. Ezután a csendőrök dulakodás közben könnyen lenyomták.
Végül életfogytiglanra ítélték.

Húsz éve volt rács mögött, s már betöltötte 65. évét, amikor 1906-ban a váci püspök kérelmére amnesztiát kapott.
Az utolsó magyar betyárt rövid ideig Pesten, egy kávéházban látványosságként mutogatták, utána szabóműhelyt nyitott.

A szabad életben nem sok öröme telt: súlyos reuma kínozta, lábát amputálni kellett volna, de ő a műtét elől 1907. április 9-én a halálba menekült.